Bejelentkezés

Még nem
regisztráltál?

Hungarian (formal)English (United Kingdom)
Sikertörténet-Bosch

A következőkben a Bosch egyik minőségbiztosítási mérnöke, Katalin válaszolt kérdéseinkre az állásbörzével kapcsolatos élményeiről.

Hogyan kerültél kapcsolatba a Bosch-al?

2009 őszén látogattam el a HVG Állásbörzéjére, ahol sok információt tudtam gyűjteni a kiállító cégekről és az aktuális gyakornoki lehetőségekről. A Bosch-ra is itt figyeltem fel, bár előtte nem gondoltam arra, hogy ehhez a céghez leadom a jelentkezésemet.

Mi volt az első benyomásod a cégről, illetve a céget képviselő munkatársakról?

A standjuknál rögtön személyesen tudtam beszélni a gyakornoki programért felelős kollégával, aki azonnal megválaszolta minden felmerülő kérdésemet. 2009 novemberében gyakornokként kezdtem a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft.-nél dolgozni fél évig heti 2, majd 4 napos szerződéssel. Ma már főállásban minőségbiztosítási mérnökként erősítem a csapatot.

 

Attila, műszaki dokumentációs munkatárs is a HVG Állásbörzének köszönheti állását:

Hol találkoztál először  a Bosch-al?

A 2009. októberi állásbörzén találkoztam a Bosch-sal, mert már a kiállító listán felfigyeltem a Bosch standjára, így oda is ellátogattam. A Robert Bosch Kft .egyik csoportvezetőjével beszélgetettem a jelenleg nyitott pozíciókról és a cégről.

Hogyan jelentkeztél az állásra?

Otthon átnéztem a börzéről elhozott kiadványokat, amelyek között ott volt egy névjegykártya a Bosch csoportvezetőjétől. Erre az e-mail címre elküldtem az önéletrajzomat és be is hívtak interjúra, mely után felvételt nyertem a céghez már novemberben. Örülök, hogy megtaláltam a céget a HVG Állásbörzén és büszke vagyok rá, hogy itt dolgozhatom.

Audi karrier

Kiemelt állásajánlóink

audi adeccoitIT Services Hungary

Csatlakozz hozzánk

Tudtad-e hogy...
  • .. a Beck'snek, az AB-InBev egyik világmárkájának 125 éves története során mindössze hat sörfőzőmestere volt?
  • .. az Ibiden Hungary Kft. által gyártott DPF csaknem 100%-ban megszűri a diesel üzemű gépjárművek által kibocsátott káros anyagokat?
  • .. a Coca-Cola Magyarország vállalati Önkéntes Programjain közel 6oo munkatársuk vett részt az elmúlt 4 évben?
Még többet akarok tudni Tovább...
Kiemelt partnereink


juventus_200
nepszabadsag_280
gyartastrend_200

Kapcsolat

1037 Budapest
Montevideo utca 14. III.em.
Telefon: +36 1 787 5989
Fax: +36 1 786 3914
E-mail: info@hvgallasborze.hu
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Sajtó

Letölthető sajtóanyagok, képek, logók, aktuális sajtóközlemények, háttér-információk a sajtó munkatársai számára.


Tovább a sajtószobába

Galéria

Képek, videók a korábbi rendezvényekről


Tovább a galériába

Megközelítés

Syma Rendezvényközpont,
1146 Budapest
Dózsa György út 1.

Hogyan jutok el a rendezvényre?

További információk