Sajtómegjelenések – Rólunk írták
"Tízszeres, százszoros a túljelentkezés" - riport egy állásbörzéről (http://www.origo.hu/)
Informatikusokat, mérnököket kerestek leginkább az egyik legnagyobb magyar állásbörzén. A Coca-Colánál akár százszoros túljelentkezés is van, Ördög Nórának, az RTL Klub műsorvezetőjének pedig az a tanácsa, hogy ne riadjon meg senki attól, ha kávéfőzéssel kell kezdeni a karrierjét.
Az állásbörzén a karrierépítés volt a legnépszerűbb (Népszabadság Online)
„Valamilyen” munka nincs, álláskereséshez konkrétum kell. Mindkét nap már nyitáskor tömegek hömpölyögtek be a Syma-csarnokba, ahol az idei HVG Állásbörzét tartották. A helyszínen több mint száz kiállító vonult fel állás- és képzési ajánlataival, de az érdeklődők szerint az igazi nagy dobás a karrierépítést könnyítő, közel harminc ingyenes szakmai program volt.
A dolgozók harmada munkahelyet váltana (http://humanpolitika.hu)
A kiszámítható, fix fizetés, és az egyértelmű, világos elvárások a legfontosabb szempontok egy-egy munkahely megválasztásánál - derül ki az őszi HVG Állásbörzén a résztvevők körében elvégzett felmérésből.
Az október elején tartott kétnapos börzén 138 kiállító 3141 állásajánlata és több száz képzési ajánlata közül összesen közel 11 000 álláskereső válogatott a helyszínen. Az állásbörze honlapján egészen november 15-ig lehet jelentkezni a meghirdetett állásokra. Az állásbörze látogatói között keresettek voltak a mérnökök - a cégek 64 százaléka kínált nekik állást - és az informatikusok (csaknem minden második cégnek volt nekik szóló ajánlata), de könnyen találhattak maguknak ajánlatot a több nyelven magabiztosan beszélő álláskeresők is.
A fizetés és a világos elvárások a legfontosabbak a munkahelyválasztásnál (http://www.nepszava.hu)
A kiszámítható, fix fizetés, és az egyértelmű, világos elvárások a legfontosabb szempontok egy-egy munkahely megválasztásánál - derül ki az őszi HVG állásbörzén a résztvevők körében elvégzett felmérésből, amelynek eredményeit hétfőn juttatták el az MTI-nek.
Kreatív cégeket keresnek a munkavállalók (atv.hu)
Kiderült, hogy az álláskeresőknek ma már nemcsak a jó fizetés számít, hanem a leendő munkahely arculata és presztízse is, ezért ennek bemutatására idén a HVG Állásbörze is nagy hangsúlyt fektetett. Díjazták a kiállítók kreativitását, ötletességét, egységes arculatát és a hitelességét is.
Karrier-, smink és öltözködési tippek a sikeres álláskereséshez (http://minok.hu)
Hogyan vegyük sikerrel az álláskeresés akadályait? Hogyan állíthatjuk be magunkat a lehető legpozitívabban? És egyáltalán, hogyan öltözködjünk, hogyan jelenjünk meg egy állásinterjún vagy az első munkanapokon? Ezekre a kérdésekre segít válaszokat találni a HVG Állásbörze október 5-6-án.
Mivel újítanak az idei állásbörzék?, HR Portál, 2011. március 01.
Hamarosan indul a tavaszi állásbörze szezon, az előrejelzések szerint ismét "válság előtti" hangulat jellemzi majd a karriermustrákat. A rendezvények sikerességének, hatékonyságának növeléséért a szervezők és a kiállítók is versenybe szállnak. A szakértők véleménye különbözik abban, hogy a személyes élmény varázsa, vagy a technika adta lehetőségek kihasználása válik az állásbörzék újításait meghatározó iránnyá.
Kihívást és magas fizetést keresnek a pályakezdők, Edupress, 2011. március 24.
A friss diplomások annak ellenére részesítik előnyben a magas fizetést egy meghirdetett állás esetében, hogy többségében felkészületlenül, és tapasztalatlanul jelennek meg az állásinterjúkon - mondta el a HVG Állásbörzén Jakab Dávid, a DCT Magyarország Kft. értékesítési vezetője. A március 24-25-én megrendezett börzén több mint 150 kiállító várta az érdeklődőket, akik akár online is kereshetnek állást, csak úgy, mint tavaly ősszel.
HVG Állásbörze 2011: „Történelmet írunk”, Minők.hu, 2011. március 20.
A HVG Állásbörze szervezői csapata évről évre mindent megtesz azért, hogy segítse az álláskeresőket, idén pedig különösen nagy hangsúlyt fektetnek a nőkre, azon belül is a fiatal lányokra és a munkaerőpiacra visszatérni igyekvő kisgyermekes anyukákra. Korábban is voltak már kezdeményezések, ám az idei ígérkezik az első olyan börzének, amely szervezése során már tudatosan foglalkoztak a női karrierút felfedezésével és támogatásával. Elszánták magukat, hogy megmutatják, nőként is lehet boldogulni és nagyon szép eredményeket elérni.
Csütörtök-péntek: újra HVG Állásbörze, monster.hu, 2011. március 22.
Március 24-25-én rendezik a tavaszi HVG Állásbörzét. Több mint 150 kiállító, 1 700-nál is több állásajánlat és várhatóan 10 ezer álláskereső. Néhány szám a budapesti Syma Rendezvényközpontban tartandó karrierfórumról. Hajdú Csongort, a börze főszervezőjét kérdeztük a rendezvény újdonságairól, álláskeresői hasznáról és a keresett szakemberekről.
Visszatértek a tetszhalálból az állásbörzék, FN.hu, 2010. október 07.
Nyáron általában jóval kevesebb állást kínálnak, ősszel viszont beindulnak a toborzások, az állásbörzék. A válság miatt nagyon lecsökkent a cégek kiállítói hajlandósága, mostanra azonban újra felpörögtek a karriermustrák. Azok a frissdiplomások, akik a tavaszi-nyári diplomaszerzés óta nem tudtak elhelyezkedni, ősszel rohamozzák meg az állásbörzéket. Mellettük ilyenkor kezdenek állást keresni azok a pályakezdők is, akik keresztféléves képzésben tanultak, és néhány hónapon belül kapják kézhez a felsőfokú oklevelüket.
Kikre vadásznak a cégek?, HVG.hu, 2010. október 12.
Idén több mint száz kiállító állás- és képzési ajánlatai közül válogathattak, akik kilátogattak az őszi HVG Állásbörze Országos Képzési és Karriernapokra október 7-8-án a Syma csarnokba. A rendezvényen a – hagyományosan – felsőoktatási intézmények, munkaerő-kölcsönzéssel és közvetítéssel, valamint tanácsadással foglalkozó cégek, bankok és nagyvállalatok képviseltették magukat.
Állásbörze két napon át, Jobpilot Pályacsúcs Magazin, 2010. október 8.
Csütörtökön kezdődött az egyik legnagyobb őszi karrierfórum, a HVG Állásbörze. A budapesti Syma Rendezvényközpontban 130 munkaadó várja az álláskeresők rohamát. Úgy tapasztaltuk, elsősorban mérnököknek és informatikusoknak áll a világ, legalábbis a legtöbb ajánlat nekik szólt. A színes forgatagban találkoztunk csalódott nemzetközi kapcsolatok szakos végzősökkel, Marilyn Monroe hasonmással és rámenős álláskeresőkkel is.
A bér mellett a felelősségteljes vállalati magatartás is fontos, Edupress, 2010. október 07.
Fontos ugyan a fiatal munkavállalók körében, hogy leendő munkahelyükön mekkora fizetést ígérnek a számukra, de egyre jelentősebb az is, hogy ott támogassák elképzeléseiket, életvitelüket, társadalmi szerepvállalásukat - mondta el a HVG Állásbörzén Tóth Éva Mária karrier-tanácsadó. Az október 7-én és 8-án megrendezett börze keretein belül immár online is kereshetnek állást az érdeklődők, akik száma idén elérheti a tízezret is.
Az állásbörzén a karrierépítés volt a legnépszerűbb, Népszabadásg Online, 2010. október 12.
Mindkét nap már nyitáskor tömegek hömpölyögtek be a Syma-csarnokba, ahol az idei HVG Állásbörzét tartották. A helyszínen több mint száz kiállító vonult fel állás- és képzési ajánlataival, de az érdeklődők szerint az igazi nagy dobás a karrierépítést könnyítő, közel harminc ingyenes szakmai program volt.
A HVG Állásbörze kiállítóit díjazta az Edupress, Edupress, 2010. március 29.
Több kategóriában is értékelte a tavaszi HVG Állásbörze kiállítóinak standjait a rendezvény médiapartnereként az Educatio Press Magyar Oktatási Hírügynökség és a MEEX, március 25-én. A csaknem 1500 állásajánlattal kecsegtető 89 kiállító között a zsűri a legegységesebb arculat, a legextrémebb stand, a legötletesebb reklámajándék, a legkreatívabb standdekoráció és a legötletesebb promóció kategóriában hirdetett győztest.
Állásbörze: karriertippek testközelből, nem csak fiataloknak, Pénzcentrum.hu, 2010. március 26.
Az állásbörzék évek óta sikeres és keresett rendezvényei a magyar HR-szakmának. A munkanélküliség látványos növekedésével egyre nagyobb igény mutatkozik ezekre az eseményekre, ahol kereslet és kínálat "testközelből" találkozhat egymással.
Óvatosan, de nőtt a cégek toborzási kedve, Napi Gazdaság, 2010.március 29.
Óvatosan, de nőtt a cégek toborzási kedve Több kiállító kínál a korábbiakhoz hasonló mennyiségű állást az érdeklődőknek az idén tavasszal - derül ki a legnagyobb országos börzék szervezőinek tapasztalataiból. Egyértelmű fellendülésről tanúskodnak a múlt heti HVG Állásbörze adatai, ahol 89 kiállító 1600 állásajánlatából válogathattak a látogatók - mondta lapunknak Toldi Gábor, a HVG HR Center igazgatója.
HVG Állásbörze – 2010, Epresso.hu, 2010. március 28.
Március 25-26-án került sor a SYMA Rendezvényközpontban a HVG Állásbörzére, ahol a kiállítók többsége elsősorban mérnököket kereső gyártóvállalat volt, ezt követte az IT- és telekommunikációs szektor, majd azok a szolgáltató központok és pénzügyi szolgáltatásokat (bank és biztosítás) nyújtó vállalatok, ahol főként gazdasági, pénzügyi végzettségű fiatalokat és idegen nyelveket beszélő munkavállalókat keresnek. Több vállalat képviselte az autóipart, az energiaszolgáltatási szektort és a kereskedelmi láncokat is.
Próbainterjú és cv-tanácsadás állásbörzén, Monster.hu, 2010. március 26.
Csütörtökön kezdődött és ma 18 óráig tart a budapesti Syma csarnokban a HVG Állásbörze, ahol 100 kiállító mutatja be állás- és képzési lehetőségeit. A karrierrendezvényen az előre regisztrálóknak lehetőségük van önéletrajzi tanácsadáson és próbainterjún részt venni. Hogy mit lehet ebből profitálni? Néhány álláskeresőt elkísértünk a tanácsadásra.



