Bejelentkezés
Hungarian (formal)English (United Kingdom)
Kiállítóink mondták

Kiállítói vélemények, gondolatok a HVG Állásbörzéről

A 10. HVG Állásbörze alkalmából megkérdeztük visszatérő kiállítóinkat, akik eddig minden rendezvényünkön részt vettek, hogy mi a véleményük a börzéről, miért tartják fontosnak a megjelenést és miért választanak minket minden alkalommal.

 

Jakus Vivien, Recruitment Specialist, IT Services Hungary

jakus_vivien2007 óta a HVG Állásbörze részvevői. Mi az oka, hogy visszatérő kiállítóként úgy érzik, minden alkalommal érdemes megjelenniük?
Mikor vállalatunk 2007-ben intenzív növekedésnek indult, igyekeztünk az összes létező toborzási csatornát kiaknázni, ami azt is jelentette, hogy az ország szinte összes állásbörzéjét meglátogattuk legalább egyszer. Nagyjából az első év után döntöttünk úgy, hogy átgondoljuk és értékeljük a megjelenéseink hatékonyságát, és a racionalizáció hatásaként ettől kezdve csak a korábban már sikeres, vagy számunkra valamiért kiemelkedő börzékre tértünk vissza. Már akkor is láttuk, hogy a HVG Állásbörzében nagy potenciál van, képes lesz még növelni a látogatottságon, és szükség esetén megújulni. A jó tapasztalatok mellett az is fontos volt a választásnál, hogy talán a HVG az egyetlen olyan börze, ahol nem kizárólag a diákok körére szűkül a látogatói összetétel, tehát nagyobb esélyünk van tapasztaltabb szakemberek megszólítására is.
Emellett a szervezés színvonala és rugalmassága kiemelkedő, számos lehetőséget kapunk a standon kívül egyéb megjelenésekre, folyamatos előadói vagyunk például az informatikai prezentációknak. Különlegességnek tartom még, hogy a börze 2 napja rengeteg kiegészítő programot tartalmaz, és ez véleményem szerint nem csak az álláskeresőknek, hanem bármelyik munkavállalónak képes segítséget nyújtani.

Hogyan lehet felkészülni kiállítóként? Kik koordinálják a helyszíni megjelenést?

Évről évre nagyon aktív felkészülés előzi meg nálunk a börzéket. Általában a vállalat állásbörze megjelenéseit egységesen egy teljes évre tervezzük meg, és folyamatosan próbálunk új ötleteket megvalósítani. Leginkább a Passion Teamünkre vagyunk büszkék, talán ők a koncepció legsikeresebb részei. Ők azok a kollégáink, akik minden alkalommal kedves mosollyal és kedves szavakkal várják az érdeklődőket, és boldogan mesélnek az ITSH hétköznapjairól. Ennél hitelesebben azt gondolom, nem tudnánk bemutatni, hogy miért jó nálunk dolgozni. Biztosak vagyunk benne, hogy a lelkesedés ragadós! A következő, tavaszi börzére is készülünk már, éppen a múlt héten tartottunk egy ötletbörzét arról, hogy hogyan tudjuk minél látványosabb újdonságokkal fogadni a szülinapi börze látogatóit. A győztes ötleteket igyekszünk megvalósítani, meglepetések biztosan lesznek a visszatérő érdeklődők számára is!

Nagyon sok IT szakembert keresnek. Jellemzően hány ígéretes jelöltet találnak egy-egy rendezvényen?
Cégünknél nagyon fontos a német nyelvtudás, szinte minden pozíciónknál elengedhetetlen, ami sajnos nagyon erős szűrő a jelentkezések során, de így is szoktunk alkalmanként 5-10 olyan pályázót találni, akiket azonnal interjúra tudunk hívni. Még magasabb azoknak a száma, akik a jövőben sikeres jelentkezőink lehetnek, amennyiben megfogadják a német nyelvtudásuk frissítésére vonatkozó tanácsainkat.


Váradi Judit, Toborzási Vezető, Morgan Stanley

morgan stanley_varadi juditA kezdetek óta toboroznak a HVG Állásbörzén. Miért választották ezt a rendezvényt?
A Morgan Stanley 2006-ban nyitotta meg irodáját Budapesten,  így gyakorlatilag a kezdetektől részt vettünk a HVG Állásbörzén. 2007 óta rengeteget fejlődött az állásbörze: évről-évre újabb ötletekkel állnak elő a szervezők alkalmazkodva a toborzási trendekhez és igényekhez mind a kiállítók, mind az álláskeresők szempontjából. Többek között hasznos és érdekes előadásokat szerveznek a látogatóknak, melyeket kollégáink is szívesen meghallgatnak. Ezen kívül nagyon sok extra szolgáltatás érhető el számunkra kiállítóként, így például örömmel fogadtuk a hűségprogramot, a virtuális standokat és az állásbörzék pontos statisztikáit, melyekről a rendezvényt követően mindig kapunk tájékoztatást.

Mit gondolnak a látogatói összetételről, az álláskeresők tudásáról, felkészültségéről?
Az évek során letisztult, hogy milyen típusú állásokra, pozíciókra keresnek jelölteket a kiállítók, ezért az állásbörzét látogató közönség is mára sokkal jobban megfelel az igényeinknek, hiszen mi főleg gazdasági, matematikai, illetve informatikai végzettséggel, tapasztalattal, valamint magas-szintű angol nyelvtudással rendelkező pályázókat keresünk. Pozitív trendnek tartjuk azt is, hogy a látogatók között egyre nagyobb arányban vannak a frissdiplomások és diákok, ami  fontos számunkra, hiszen új dolgozóink 50%-a az iskolapadból kerül be cégünkhöz.

Tudják-e követni, mérni megjelenésük hatékonyságát?
Bár a jelentkezők több csatornát is igénybe vesznek álláskereséskor, és ezért nehéz megmondani, hányan jelentkeznek a HVG Állásbörze hatására, az utóbbi két évben 10-15 dolgozót vettünk fel ebből a forrásból, és 100 felett volt az ezt a forrást megjelölő jelentkezők száma. Ennél valószínűleg sokkal több az olyan pályázó, aki a rendezvényen vagy utána adta le hozzánk jelentkezését. Természetesen fontos szempont a munkáltató arculat-építés is. Azt tapasztaljuk, hogy nagy a verseny a tehetséges frissdiplomásokért, ezért fontos számunkra, hogy az állást vagy szakmai gyakorlatot keresők minden alkalommal személyesen találkozhassanak velünk, jó benyomást szerezhessenek cégünkről  és álláskereséskor minket válasszanak.


Pintér Dóra, Recruitment Lead, Unisys

Nagyon sok több nyelven beszélő munkavállalót keresnek. Megtalálják-e számításukat a HVG Állásbörzén, szoktak-e ígéretes jelölteket találni?
Az állásbörzén a standunkhoz minden alkalommal szép számban látogatnak el több nyelven beszélő pályakezdő/tapasztalt álláskeresők, akik vagy személyesen hozzák el az önéletrajzukat, vagy elektronikus formában regisztrálnak a karrier oldalunkon.  A tavaszi és az őszi állásbörzéről is felvettünk 1-1 kollégát, akik azóta is a cégünknél dolgoznak ügyfeleket támogató munkakörökben. A nyelvtudással kapcsolatban általánosságban elmondható, hogy sokan beszélnek-írnak jól egy nyelven (az anyanyelven kívül), azonban a két-három nyelven tudó jelöltek aránya jelentősen kisebb. Nyelvtudásukról nálunk első körben a telefonos nyelvi teszten adhatnak számot, utána pedig a kiválasztási napon (AC-n) tesszük próbára ezt (is) különböző tesztek, feladatok segítségével. Szerencsére az álláskeresők többsége felsimerte már az aktív, használható nyelvtudás szükségességét, és mi is bátorítjuk őket ennek fejlesztésére.

Mind a 9 eddigi HVG Állásbörzén részt vettek. Van-e bevált receptjük a hatékony megjelenésre?
A HVG Állásbörze népszerű, rengeteg jelölttel tudunk a két nap alatt találkozni, és minden alkalommal megtérül az erre az eseményre fordított befektetésünk.
A megszokott, hagyományos standkiegészítők mellett szórólapokkal és céges ajándékkal is szoktunk készülni. A látogatókat barátságos, segítőkész hozzáállással vonzzuk magunkhoz és igyekszünk minél pontosabb és valósághűbb tájékoztatást nyújtani a kínált lehetőségekről. A Unisys-t a toborzási-kiválasztási csapat tagjai mellett ügyfélszolgálati csapatvezetők és más szakemberek is képviselik, hiszen azt tapasztaljuk, hogy a legjobb reklám az elégedett munkatárs. A jubileumi börzére pedig megújuló ajándékokkal és audiovizuális arculati elemek felhasználásával készülünk.


Ficza János, PR specialista, Workania.hu

workania_ficza janosMind a 9 eddigi HVG Állásbörzén részt vettek. Miért választották a börzét visszatérő kiállítóként?
Úgy gondoljuk, hogy a HVG Állásbörze egy olyan hiánypótló és nagy kaliberű karrier rendezvény, ahol minden alkalommal érdemes részt venni. Nem csak a diákok és hallgatók, hanem minden fiatal álláskereső és az idősebb korosztály is megtalálható, elérhető.
A látogatók ide azért jönnek, hogy állást találjanak vagy legalább informálódjanak és ez a hozzáállásukon is meglátszik. De nem csak a látogatók nagy száma és színes összetétele volt az, ami meggyőzött bennünket, hanem a kiállítók egyre növekvő száma és magasabb színvonalú megjelenése is. Ráadásul az utóbbi 5 évben egyre több olyan kiegészítő szolgáltatás és ötletes, kreatív megoldás várt bennünket, amely szakmai hozzáértésről és profizmusról tanúskodott.

Hogyan készülnek egy-egy megjelenésre? Vannak-e bevált megjelenései eszközeik, próbálnak-e alkalomról alkalomra újítani?
Régebben regisztrációval kötöttük össze a helyszíni megjelenéseinket, de ma már személyes kapcsolat kialakítására törekszünk az álláskeresőkkel, elbeszélgetünk velük, válaszolunk a kérdéseikre, próbáljuk támogatni őket önéletrajz tanácsadással vagy azzal, hogy segítünk megfelelő álláshirdetést találni. Úgy gondoljuk, hogy ha kellemes benyomással és számukra is hasznos információkkal rendelkező promóciós anyagokkal távoznak standunktól, akkor otthon önmaguktól is regisztrálnak majd. Ráadásul 2011-ben a nyereményjátékaink végét és egyik díjátadásunkat is – a nagy publicitás miatt – a rendezvényre időzítettük. A jubileumi, tavaszi rendezvényre is készülünk érdekességgel: új standelemekkel és megújult promóciós tevékenységgel veszünk majd részt a börzén.


Door Rita, főtitkár, IBS

ibs_door_ritaAz IBS mind a kilenc eddigi HVG Állásbörzén részt vett a KépzésTéren. Miért választották a börzét visszatérő kiállítóként?
Teljesen természetes, hogy az első kiállítás nagyon pozitív tapasztalatai után a továbbiakon is részt vettünk. Színvonalának, és annak a ténynek köszönhetően, hogy intézmény független, vagyis nem köthető egyetlen felsőoktatási intézményhez sem, kitűnik az állásbörzék országos kínálatából. Miért érezzük ezen kívül fontosnak a megjelenést? Látszólag messziről kezdem a választ. Az IBS a kezdetektől nyomon követi végzettjei karrierjét, sikerét. Nem kis büszkeséggel mondhatom, hogy az IBS diplomájával nem gond az elhelyezkedés, végzettjeink 77 %-a három hónapon belül talál állást. Innen egyszerű a következtetés: az álláskeresők sokkal sikeresebbek lennének IBS diplomával a birtokukban. Éppen ezért a HVG Állásbörzén elsősorban mesterképzéseinket kínáljuk az érdeklődőknek. Sok, nagyon tudatos érdeklődővel találkozunk a rendezvényeken, akiknek pontos elképzeléseik vannak a saját jövőjüket illetően, és megfogalmazott elvárásaik vannak a képzéseink iránt. Ugyanakkor nem elhanyagolható azok száma sem, akik ilyenkor ismerkednek meg velünk. Mindkét csoportot nagyon fontosnak tartjuk. Akikkel vissza-visszatérő jelleggel bizonyosan találkozni szoktunk a börzén, azok a volt IBS hallgatók, akik, mint álláskínálók a cégüket képviselve vesznek részt a börzén. Nagy örömmel látjuk a sikereiket.

Hogyan készülnek egy-egy megjelenésre? Vannak-e bevált megjelenései eszközeik, próbálnak-e alkalomról alkalomra újítani?
Igyekszünk kitűnni a kiállítók közül, persze, nyilván minden kiállítónak ez a célja. Megjelenésünkben hangsúlyt fektetünk az egységes arculatra, s arra törekszünk, hogy mind az installációnk, mind kiadványaink, ajándéktárgyaink tükrözzék az IBS egyediségét és szolgáltatásai színvonalát. Sikeres szereplésünket mutatja, hogy a börzét követő nyílt napjainkon mindig találkozunk új érdeklődővel, akik a HVG Állásbörzén hallottak a képzéseinkről.

Önök hogyan fogják „ünnepelni” 10. megjelenésüket, készülnek-e valami különlegességgel?
Nagyon gyorsan elröppent ez az idő, fel sem tűnt, hogy már a 10. HVG Állásbörze közeledik. Talán azért nem, mert az IBS idén ünnepli a 20. évfordulóját, amit mi egy újabb akkreditáció, az amerikai ACBSP szervezet minősítésének megszerzésével ünnepelünk.

Tudtad-e hogy...
  • .. a CEMEX SSC-nél folyamatosan biztosítanak kiscsoportos nyelvi képzést a munkavállalóiknak?
  • .. a GE pályakezdőknek szóló 2 éves vezetőképző programjaiban lehetőséged van arra, hogy akár fél évente más-más országban dolgozhass?
  • .. a Scolaro Iskolaszövetkezet a felelősségteljes munkavállalás lehetőségére kíván tanítani?
Még többet akarok tudni Tovább...
Kapcsolat

1037 Budapest
Montevideo utca 14. III.em.
Telefon: +36 1 787 5989
Fax: +36 1 786 3914
E-mail: info@hvgallasborze.hu
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Sajtó

Letölthető sajtóanyagok, képek, logók, aktuális sajtóközlemények, háttér-információk a sajtó munkatársai számára.


Tovább a sajtószobába

Galéria

Képek, videók a korábbi rendezvényekről


Tovább a galériába

Megközelítés

Syma Rendezvényközpont,
1146 Budapest
Dózsa György út 1.

Hogyan jutok el a rendezvényre?

További információk