Az Effemine – Egyesület a Fiatal nőkért diákszervezet szeretettel várja a kedves érdeklődőket a HVG Állásbörze keretein belül megszervezett előadására, „Női karrierek – az első lépcsőfoktól a csúcsig címmel”.
Vendégünk:
László Kriszta, a Marie Claire Magazin főszerkesztője

Nyelvtanárnak készült, de a francia-portugál szak után új vizekre evezett. Újságírást tanult és évekig televíziós szerkesztőként dolgozott. Később a francia Yves Rocher kozmetikai márka hazai képviselője lett, majd a magyar leányvállalat ügyvezető igazgatójaként sorra nyitotta Budapesten a márkaboltokat. 2001-ben, az akkor induló ELLE magazin kezdő szerkesztő csapatához igazolt, ahonnan aztán 2008-ban csábították át a Marie Claire főszerkesztői posztjára. Meggyőződése, hogy ha valaki tudatosan építgeti a szakmai életét, rendelkezik B és C tervvel is a jövőjét illetően, nem érhetik nagy meglepetések az életben.
Az előadóról:
Egyesület a Fiatal Nőkért
„Mert minden nő egy cipőben jár!”
Az Effemine – Egyesület a Fiatal Nőkért az egyetlen olyan női diákszervezet, mely egyetemista, illetve frissdiplomás nők pályáját hivatott támogatni.
Munkánk során azt kívánjuk elérni, hogy a nők is képesek legyenek lehetőségeik teljes kihasználására, már az egyetemi évek alatt tisztában legyenek jövőbeli karrierlehetőségeikkel és megismerjék tapasztalt, sikeres nők történeteit, tanácsait. Szeretnénk, hogy az Effemine tagjai a „nagybetűs életbe” kikerülve magabiztos, ambiciózus pályakezdők, majd hosszú távú munkájuk során sikeresek legyenek, illetve egy többgenerációs női kapcsolat- és tudásbázist hozzanak létre.

Céljaink
Csoportunk célkitűzései közé tartozik, hogy a jövőjüket tervező még egyetemista lányok útmutatást és segítséget kapjanak karrierjük megvalósításához. Ehhez önbizalom- és készségfejlesztő képzéseket szervezünk, valamint előadások és kerekasztal-beszélgetések formájában vitatjuk meg a nők karrierépítésének és érvényesülésének kérdéseit. Terveink megvalósításához olyan vezető pozícióban lévő, sikeres nőket keresünk meg, akik segítségével fejleszteni tudjuk képességeinket.
Eredményeink
Effemine: 2010-ben az Év Női Klubja
A Diákszervezet fennállása óta számos pozitív visszajelzés érkezett működésünkkel kapcsolatban, megerősítve minket abban, hogy kezdeményezésünknek van jövője, és érdemes tovább vinni elképzeléseinket. Számos üzletasszony és közéleti személyiség támogatott már minket, így például – a teljesség igénye nélkül - Vidus Gabriella, Ránky Katalin, Máté Krisztina, Orosz Györgyi, legutóbb pedig a 2011. márciusi HVG Állásbörze keretében D. Tóth Kriszta fogadta el felkérésünket. Egyik legnagyobb nyilvános elismerésünknek számít, hogy a Maxima magazin közel 1200 jelentkező közül minket választott 2010-ben az Év Női Klubjának.
További információk, hírek találhatóak a következő csatornáinkon:
Honlap: www.effemine.hu









