Bejelentkezés

Még nem
regisztráltál?

Hungarian (formal)English (United Kingdom)
Pénzügyi területről az informatikai szektorba

Egy állásbörzén akkor is sikeresek lehetünk, ha nem kizárólag célirányosan látogatjuk meg a standokat, hanem nyitottak vagyunk, és akár szakterületünkhöz nem szorosan kapcsolódó kiállítók ajánlatait is meghallgatjuk. Subicz József például több év pénzügyi tapasztalat után került az evosoft-hoz 2011 őszén, mint témavezető – az állásbörzének és egy határozott hr-esnek köszönhetően.

subicz jzsefJózsef korábban kilenc évig dolgozott pénzügyi területen és munkaviszonya lejártával új álláslehetőségeket keresett az állásbörzén. Annak ellenére, hogy korábban nem ismerte az evosoft nevét és hátterét, elmondása szerint a cég igen jó benyomást keltett benne az állásbörzén és az azóta eltelt időszak alatt egyaránt.

Miért döntöttél úgy, hogy részt veszel a börzén?
A számomra érdekes munkaadók koncentráltan vettek részt a HVG Állásbörzén, és úgy gondoltam, hogy egy ilyen rendezvényen több lehetőség van a személyes kapcsolatfelvételre. Ezen kívül előnynek tartottam, hogy lehetőségem volt az álláskeresők számára meghirdetett előadásokon, oktatásokon való részvételre is.

Hogyan készültél fel a kapcsolatfelvételre?
A stratégiám nem volt bonyolult. Összeállítottam magyar és az angol nyelvű önéletrajzomat, és a kiállítók közül kiválasztottam azokat, akik érdekeltek: elsősorban pénzügyi, biztosítói, valamint IT vállalatok ajánlatai közül böngésztem. A furcsa kettősség oka, hogy ezelőtt a pénzügyi szektorban dolgoztam, de gépészmérnöki végzettségem miatt az ipar területén tevékenykedő cégek is érdekeltek. Így kerültem az evosoft standjához.

Mi volt az első benyomásod a vállalatról, a céget képviselő munkatársakról?
Nagyon fontos volt számomra, hogy megismerjem a cég hátterét, és az evosoft esetében ez igen szimpatikus volt. Egy stabil, multinacionális hátterű céget mutattak be, ráadásul a standon lévő kollegák segítőkész hozzáállása és professzionális fellépése is elnyerte tetszésem. Annak ellenére, hogy akkor éppen nem volt a profilomhoz illő álláslehetőség a cégnél, könnyen meg tudtak győzni arról, hogy hagyjak náluk egy példányt az önéletrajzomból. Szerencsére nekik lett igazuk, hiszen a börze után pár héttel megcsörrent a telefonom, és behívtak egy személyes interjúra.
Nem számítottam erre a telefonhívásra, arra pedig végképp nem, hogy ennyire hamar lezajlik a felvételi eljárás. Az interjút követő héten már bértárgyalásra hívtak vissza. Végül témavezetői munkakörbe vettek fel, konkrét fejlesztési feladatok megvalósítása, valamint a témához tartozó csoport koordinálása a feladatom.

nika lvia2Az evosoft toborzási szakembere, Nika Lívia így emlékszik vissza a történtekre:
Bár a tavaszi börzék általában erősebbek - hiszen ekkor már a végzős hallgatók is érdeklődnek a munkalehetőségek iránt – 2011 őszén jól zártuk a HVG börzéjét: nagyon sok releváns CV-t adtak le nálunk az érdeklődők, közülük öten pedig ma már az evosoft-nál dolgoznak. Az egyik új kollégánkkal, Józseffel is itt találkoztunk először. Cégünk alapvetően informatikusokat, villamosmérnököket keres, közülük is jellemzően olyanok pályázatát várjuk, akik kommunikációképes német és/vagy angol nyelvtudással rendelkeznek.

Ezek a követelmények erős szűrőt jelentenek, ezért örültünk, mikor Józseffel találkoztunk, hiszen amellett, hogy több mint 10 éves szakmai múlttal rendelkezik, angolul és németül is jól beszél. Az első találkozás és a munkába állás közt nem telt el sok idő, hiszen a börze-időszakban különösen fontosnak tartjuk, hogy gyorsan adjunk visszajelzést a jelölteknek, mivel néhány kivételtől eltekintve a pályázók nem csak nálunk adják le az önéletrajzukat. József például két héttel a rendezvény után járt nálunk először interjún, decembertől pedig már az evosoft csapatát erősítette, mint az automatizálási területen dolgozó témavezető.

Audi karrier

Kiemelt állásajánlóink

audi adeccoitIT Services Hungary

Csatlakozz hozzánk

Tudtad-e hogy...
  • .. a National Instruments saját röpladba-, foci- és kosár pályáján évente bajnokságot rendez Debrecenben, amelyen több száz munkatársunk vesz részt?
  • .. a Targos ebben a pillanatban is, több mint 300 kölcsönzött és közvetítt kollégával dolgozik együtt?
  • .. a Coca-Cola Magyarország támogatja a céges csapatsportot, és évente rendez sportbajnokságot munkatársai számára?
Még többet akarok tudni Tovább...
Kapcsolat

1037 Budapest
Montevideo utca 14. III.em.
Telefon: +36 1 787 5989
Fax: +36 1 786 3914
E-mail: info@hvgallasborze.hu
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Sajtó

Letölthető sajtóanyagok, képek, logók, aktuális sajtóközlemények, háttér-információk a sajtó munkatársai számára.


Tovább a sajtószobába

Galéria

Képek, videók a korábbi rendezvényekről


Tovább a galériába

Megközelítés

Syma Rendezvényközpont,
1146 Budapest
Dózsa György út 1.

Hogyan jutok el a rendezvényre?

További információk